Hírek
Már csak egy hét - fogy a türelem és a játékos

Már csak egy hét - fogy a türelem és a játékos

Ha eddig az Éden Hotel szerkesztői borítékokból húzták elő csavaros és piszkos szemét feladataikat, akkor most egy dobozt bontottak ki, amin piros tiltó feliratok szerepelnek, valamint egy koponya, két keresztbe rakott lábszárcsonttal.


Hétfőn csendes kamillázást követően megérkezik Fruzsi és Norbi. Gyakran hallani a szereplőktől, hogy valójában nyaralni jöttek, és hasonlók. Na, ők tényleg azért jönnek, hogy nyaraljanak, ugyanis nem vesznek részt a küzdelemben, pusztán annyiban, hogy egy tetszőleges párt magukkal vihetnek. A régieknek azonnal tele lesz a gatya, és meg is őrülnek, mivel nincs valódi ellenségkép.


Anikó amúgy sem túl simulékony gondolatait trágárságba önti, négyszavas rotációban. Edina a célpont, aki körül – ahogy mondani szokták- elfogyott a levegő. Kihallgatja azt a beszélgetést, ahol kézen fogva szidják, Máté sem túl segítőkész, ezért este „mű-leszbizésre” adja fejét, méghozzá a nem túl hűséges, de még így is legközelebbi szövetségesével, Noémival. Meg kell mondanunk, ez kutyafüle a tavaly Nikitől látottakhoz képest, aki nemre tekintet nélkül mindenkivel lefetyelt, és közben megjáratta tömzsi nyelvét párjának szemgödrébe, orrlyukában, de talán még a hallójárataiban is.


A bejátszásokban közben folyamatosan okádják egymásra a bölcsességbe ágyazott szidalmakat. Az biztos, hogy a műsor után, egy baráti ÉH-sörözésen felértékelődik a megbocsátás erénye. A köpködés közben néha komoly erőlködést igényel, hogy egyesekben meglássuk a szépséget, az intelligenciát vagy akár az írástudást. A párok egymás ellen fordulnak, a másikban keresik a hibát, Andi például elbízza magát, túl stabilnak hiszi a helyzetét, és szembeszáll Píttel, erejének egyetlen forrásával. Ez kábé olyan, mint amikor a pucér Sámson nullás géppel a kezében áll a tükör előtt, és arra jut, jobban áll neki a rövid.


Antipátiával vegyes lényeglátás alapján hozza meg a döntést Fruzsi és Norbi, akik – lehet, hogy a tét hiánya miatt – nagyon kedves emberek, látják a lényeget, és olyan nyugalommal kezelték saját hatalmukat, hogy sajnálhatjuk, hogy nem jutott nekik sok idő. A turisták, ahogy a bentiek elnevezték őket, megrágják, és az éppen gyengülő Andi-Pít párost vitték. Andi teljesítményét túl röviden tudnánk méltatni, viszont Pít más tészta. Ő valóban játszott, és az idei évad alakulásában nagy szerepe van. Eleinte széllel utazó pókként próbált kapaszkodni, míg az első hetek után komoly játékba lendült. Most is azon ment el a buli, hogy külső, pártatlan szemlélők hatalmat kaptak.


Közben mehíkói bejátszás, reptéren érkeznek az európai csempészek, porol a veszkócsizma, majd összepacsizik a három sztár, Alíz, Ádám és Kristóf. Független szakértőink leülnek, és együtt nézik a játékot. Például azt, amikor meg kell szavazni a két leggyengébb játékost, aki a bentiek szerint Szöcske és Márk. Kivonulnak ostorhajú Éva mellé, aki elmondja, hogy most a szerencse jön. Ha már az elején dobozt említettük, ők is kapnak kettőt. Az egyikben maradsz, a másikban mész kártya van. Márk átengedi a választás jogát, és nincs szerencséje. Rendes gyerek, de Kíra kipeccintése után nem tudta megtalálni a helyét. Mindenki szívből szavazott, nem tudhatták, mi lesz ebből, pedig milyen jól esett volna egy riválistól így megszabadulni. Márk távozása nem zavar nagy vizet, tényleg gyengének tartották.


Ekkor már szerda este van, és mivel nehéz napokon vannak túl, jól szét is csapják magukat. Meglehetősen kifejező, hogy lefekvéskor Máté egy vécédeszkával takarja el a testét, mert sehol nem leli takaróját.


Az utolsó párválasztón meglepő kép fogad minket, már csak hét játékos várja a sorsát, és Márk távozása miatt most lány megy. Noémi marad a végére, aki az elmúlt 24 órában nem tudott/akart meggyőzni senkit, így mennie kell. Márk kiesett mellőle, ráadásul Noémi játékának nem kedvezett a fogyatkozás. Hónapokig bent lett volna még, ha cserélődnek a játékosok, így viszont búcsúznia kellett. 


Hatan maradtak az utolsó hétre (négy napra), és a játékosok többsége keserves kínok közepette fog elégni a (társadalmi és kulturális gyökerek alapján közép-, természet földrajzilag ) észak-amerikai napsütésben. Edina-Máté erős, Anikó-Levente szintén, viszont elfogytak a bábként mozgatható szövetségesek, esetleg Szöcske és Roli okozhatnak meglepetést, de nehéz elképzelni, hogy ebben sok öröm lesz.
 


Arról nem is beszélve, hogy a Három Tavalyi Sztár mindent látott az elmúlt egy-két napban, és biztos nem csak a megkérdőjelezhető médiaérték miatt repülték át az óceánt. Kellemesen nosztalgiáznak a megszépülő emlékekről, tartósan éles látnak, és valószínűleg sorsokról döntenek majd.


Illetve megérkezett a tavaszi/nyári időszak legidegesítőbb csengőhang-lehetősége, a Levél, levél, levéél, levéééél. Egykori és mostani játékosok óbégatása összevágva. SMS-hangként érdemes megpróbálni.


12hozzászólás
Hozzászólások
12
12
Luxeon
2012. 05. 19. - 22:12
:)
11
szasz
2012. 05. 19. - 21:06
:)
10
DoreeKa
2012. 05. 19. - 14:16
:)
9
Tekicica
2012. 05. 19. - 12:14
Egyet értek! :)
8
LiLi
2012. 05. 19. - 10:10
én is Noéminek szorítottam... bár most már hiába :S
nekem tulképp mindegy, csak ne az "új" pár nyerjen
7
pityu
2012. 05. 19. - 09:33
:)
6
george
2012. 05. 19. - 01:11
:)
5
dav
2012. 05. 18. - 23:39
igen
4
vöri
2012. 05. 18. - 23:13
Remélem Noémi nyerni fog
3
Fancsy
2012. 05. 18. - 17:52
Most akkor az Ádámék miért is mentek be...feladatuk van v mi?? :)
12

Korábbi bejegyzések:

2010
2011
2012
Hogyan gyűjthetsz pontokat?
- Töltsd fel a Durex blokkok kódjait
- Regisztrálj
- Legyél aktív az oldalon
Részletes pontgyűjtési leírás

Csatlakozom az előttem szólókhoz :)
Milyenek lehetnek a V.I.P. ajándékok?
Az UV festék nagy ötlet! :D
Pózajánló: melyik a kedvenced?
Örülök hogy ráleltem erre mert ha nem lett volna én indítom a fórumot :)
...
Létezik fiú és lány között barátság? Vagy...